Hivatalosan is megnyitott a Civil Falu
Kezdetét vette a nyár utolsó színfoltja, a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol az idén is nyitástól találkozhatnak a Civil Faluval a fesztiválozók.
A megnyitón Tóth Károly képviselő, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság tagja méltatta a kezdeményezést, és megköszönte a megjelent szervezetek áldozatos munkáját. Őt követte Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Kft. ügyvezetője, aki a civil összefogás fontosságáról és a Civil Falu szerepéről beszélt a környék életében. Ezt követően egy táblaavatással hivatalosan is megnyitották a falu kapuit.
A Civil Faluban közel 50 szervezet van jelen, akik pályázati úton nyertek lehetőséget a megjelenésre. A kitelepült szervezetek a fesztivál ideje alatt minden nap 12-19 óra között várják az érdeklődő fesztiválozókat.
A Civil Falu felosztásának alapját - a 2014-es évhez hasonlóan - az Európai Unió ifjúsági stratégiájának nyolc cselekvési területe adja. Eszerint az idén ismét találkozhatnak a fesztiválozók az Oktatási ligettel (Oktatás és képzés), a Mesterségek útjával (Foglalkoztatás és vállalkozói készség), az Egészség sorral (Egészség és jólét), a Tevékeny réttel (Részvétel), az Önkéntes piaccal (Önkéntesség), az Esélyek kertjével (Társadalmi befogadás), a Zöld dűlővel (Az ifjúság és a világ) és a Kultúr sétánnyal (Kultúra és kreativitás).
A már hagyománnyá vált pecsétgyűjtés az idén is folytatódik, ám most Civil Kalauzzal egészül ki az Útlevél, amely tartalmazza a kiállító szervezetek rövid bemutatását is. Az érdeklődők saját füzetet kapnak, és ha teljesítik legalább 8 szervezet kihívását, akkor indulhatnak a szombati ajándéksorsoláson.
A Civil Falu koordinációját a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Kft. végzi, amely aktív részese a környék kulturális életének, és intézménycsaládjuk széles skálán kínál programlehetőségeket a különböző korosztályoknak.
Csatolmány | Méret |
---|---|
Tóth Károly képviselő úr | 1.66 MB |
A Civil Falu tábla leleplezése | 2.29 MB |
Jávorszky Iván a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont igazgatója | 1.46 MB |