Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület

DARTKE Egyesület

A DARTKE 2004 májusában hozták létre társadalomtudományokkal foglalkozó kutatók és egyetemi oktatók. Az egyesület létrehozásának célja empirikus társadalomtudományi kutatások koordinációjának, illetve egyetemi hallgatók tudományos jellegű munkatapasztalat-szerzésének a biztosítása volt. Ennek megfelelően az egyesületünk megalakítása óta bevonunk szervezetünk munkájába egyetemi hallgatókat. Szervezetünk minden évben számos társadalomtudományi kutatási projektet valósít meg. 

„Ezek a mai fiatalok!”

Egyesületünk egyik fő célcsoportja a fiatalok. A társadalmi igazságosság jegyében egyformán foglalkozunk hátrányos helyzetű és teljesen „átlagos”, valamint roma és nem roma fiatalokkal is. Ifjúsági pontunk működik Szegeden, valamint Hódmezővásárhelyen, Ötletfa néven is. Főleg fiatalok képessétételével foglalkozunk, erősítjük az aktív társadalmi részvételüket, lehetőséget biztosítunk közösségi szolgálat elvégzésére, de az Ötletfában különös figyelmet fordítunk a szabadidő hasznos és szermentes eltöltésének erősítésére, valamint – drogprevenciós tevékenységek hiánya miatt – foglalkozunk a biztonságos szórakozás kereteiről is. Amióta van Civil Falu, mi részt veszünk rajta. Egyfelől azért, mert szeretnénk tevékenységeinket népszerűsíteni, szeretnénk, ha minél több fiatal csatlakozna be magyarországi és külföldi önkéntes programjainkba, másfelől pedig azért, mert a biztonságos szórakozást szeretnénk a már bevont fiataljainkkal megélni.


Egyesületünk alap értéke a tolerancia és egymás kölcsönös tisztelete. Egyik fő feladatunk a fiatalok toleranciára való nevelése (több projektet valósítottunk és valósítunk meg mind hazai, mind nemzetközi szinten a tolerancia köré építve), úgy gondoljuk, hogy a változatosság érték, ezért igyekszünk a mesterségesen szétválasztott csoportokat (pl. roma – nem roma) egyesíteni. A SZIN fő értékei is a változatosság és a szabadság.


Geocashing – geoládák keresése híres SZIN helyszínekkel,
Puszi Posta – egy postaláda, melybe mindenki írhat egy kedves üzenetet és mindenki kaphat cserébe egyet,
Kézműves tevékenységek – Ötletfa style, vagyis újrahasznosított anyagokból dísz- és használati tárgyak,
Egyedi kitűzőnyomás – a fesztivállátogatók a saját maguk által megálmodott kitűzőket készíthetik el nálunk,
Roma memória – memóriajáték híres roma származású személyekkel,
Tolerancia üzenetküldő online kampány – a fesztivállátogatók egy táblára felírhatják gondolataikat a toleranciáról, és az Ötletfa FB oldalán a fesztivál ideje alatt online kampányként posztoljuk.
Vizuálisan vonzó: sátrunk mindig díszített, de önkéntes fiataljaink sokat járják a fesztivál helyszínét a Puszi Postával, valamint az online kampánnyal is, így nagyon hatékonyan be a tudjuk vonzani a fesztiválozókat a Civil Faluba.