Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület

Partiszkon

A Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület közel egy évtizede működik Szegeden és immár hatodik alkalommal készül a SZINre. A SZIN azon kevés fesztivál egyike, ahol a civilek hangsúlyos szerepet tölthetnek be, ezáltal népszerűsítve a céljaikat. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk a jelenlétet. 

A tevékenységünkre az érdeklődést ráirányító fokozott médiafigyelem mellett fontos, hogy óriási létszámban találkozhatunk a célcsoportunkkal, akikkel könnyed hangulatban és oldott körülmények között ápolhatjuk a kapcsolatot. A célunk, hogy a célcsoportunknak számító 15-29 éves korosztály körében végezzünk ismeretterjesztő, szemléletformáló és közösségszervező tevékenységet, amelynek fókuszában a toleranciára nevelés, a közösségi aktivitási hajlandóság növelése, egy jól működő társadalom alapjainak megteremtése áll, mely tökéletes összhangban van a Civil Falu szellemiségével. Ezt szolgálja a fesztiválprogramunk is, a helyzethez illeszkedő könnyed és játékos, élményt nyújtó formában.

A SZIN 50 (+1) árnyalata

Az érdeklődőkkel együtt beutazzuk a világot időben és térben. Kiemelt figyelmet fordítva a világ e varázslatos pontjára, melyet Szegednek hívnak. Ennek keretében szórakoztató formában játszhatnak a fesztiválozók párosítós játékokat, oszthatják meg a várossal kapcsolatos élményeiket, rakhatnak ki a várost bemutató puzzle-t és játszhatnak Szegeddel kapcsolatos vetélkedőbe oltott kvízt, valamint a modernség jegyében tablet segítségével audiovizuális élményekben is részesülhetnek, miközben tanulnak.

Párosító játékok

  1. Mr. & Mrs. - híres párok
  2. Hol és mikor - közismert történelmi tömegesemények
  3. Érdekes történelmi kapcsolatok - két ismert személy párba rendezése
  4. Híres emberek híres tárgyai - ismert személyek rájuk jellemző tárggyal való párosítása „Közvéleménykutatós játék”
  5. „Az én Szegedem” – Írd le a várossal kapcsolatos legjelentősebb élményeid! Kirakójáték
  6. Szeged Puzzle – a város nevezetességeit és híres szülötteit bemutató montázs Vetélkedő/kvíz
  7. Ki mit tud? – a város 300 évét átölelő műveltségi vetélkedő Érvelős játék
  8. Újraalapítók – a látogatók pro és kontra érvelhetnek az árvíz utáni város újszerű, vagy a régi elrendezést helyreállító elképzelés mellett Tabletes játékok
  9. Nicsak ki beszél - ismert emberi jogi aktivisták felismerése
  10. Főszerepben a Föld - ismert természeti jelenségek felismerése
  11. 50 +1 év, 50 +1 dal – a SZIN-en a fél évszázad alatt fellépő sztárok híres dalai
  12. Háború és béke - híres művek híres mondatai háborúról és békéről