Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány

A KözösPont egy keresztény fiatalokból álló csapat, akik a fesztiválok közegében adnak lehetőséget mindenkinek arra, hogy begyakorolt szövegek végighallgatása nélkül, kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról. 

A KözösPont a Katolikus, Református, Evangélikus egyházak közös összefogása nyomán már 2000-óta folyamatosan jelen van a nagyobb hazai könnyűzenei fesztiválokon.

KözösPont sátor

A KözösPont sátorban keresztény fiatalok lelki beszélgetésre, meghallgatásra hívnak minden fesztiválon résztvevő fiatalat, hiszen tudjuk, hogy napjainkban mekkora érték az, ha valahol meghallgatnak, figyelnek rád. Bátran kérdezhetsz az egyházról hozzá értő papoktól és lelkészektől bármit, amire korábban nem kaptál választ vagy eddig nem merted megkérdezni.

​Augusztus 28.

A KözösPont sátor első napra szánt témája egy kérdésben a következő -Mi a Te utad? Mely a fiatalságot, saját képességeinknek a felismerését és kihasználását járná körbe. Mi az amiben te vagy egyedi és jó, fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek saját képességeikkel és értékeikkel. Ehhez a témához különböző személyiség teszteket is készítenénk, melyek segítenének végig gondolni a fiataloknak, hogy milyen értékesek is ők! Természetesen ott lennének lelkészeink is, akik lehetősséget kínálnak arra, ha valaki személyesen szeretne egy mentálhigiénés beszélgetésben részt venni. Vizuális elemként felállítanánk a sátor előtt egy labirintus játékot, mely szemléletné a helyes út megtalálásának fontosságát. Továbbá, a fesztiválozók egy óriási parafa táblára felírnák, hogy mikor érezték eddigi életükben magukat a helyes úton, ezzel pedig a fesztiválozók közösségét közelítenénk egymás felé.

​Augusztus 29.

A fesztivál második napján a sátor témája kapcsolódna az előző naphoz, ennek a napnak a kérdése: Helyes úton jársz? Vizuális elemekként segítségül hívnánk a KRESZ-ben használt általános elfogadott útjelző táblákat. Elkészítenénk őket, igényesen szépen kivitelezve, és kihelyeznénk a sátorra illetve a sátor elé. A fesztiválozókkal a szabályok betartását járnánk körbe, melyeket a közutakon is betartunk, és ezt összekapcsolnánk az életben általános elfogadott szabályrendszerhez. A döntéseidet szabályok alapján hozod meg? Milyen gondolatmenet mentén járod körbe életed fontos döntéseit? A KözösPont misszió 19 fővel érkezne a Fesztiválra, és forgó színpad szerűen mindenki részt venne a fesztiválon való munkában, tisztában vagyok vele, hogy ennyi bérlet támogatást nem vehetünk igénybe, még is arra szeretném kérni a pályázat elbírálóit, hogy napijegyek helyett, inkább bérletekkel támogassák a megjelenésünket, amennyiben erre van lehetőség.

​Augusztus 30.

A fesztivál harmadik napján szintén kapcsolódna téma az első két naphoz, ám mai napban az Érzékek Útján járnánk, azaz Mi az amit érzékelni, érezni tudsz a világgal kapcsolatban, hogyan tudsz rezonálni a világ apró mozzanataira? Itt egy játékra hívnánk a fesztiválozókat, hogy bekötött szemmel tapasztalják meg, hogy milyen sok apró érdekességet rejt a világunk, amire nem vagy nem mindig vagyunk, lehetünk figyelemmel. Továbbá arról beszélgetnénk, a játék mellett, hogy milyen gyengeségeink vannak, ezeket hogyan tehetjük erősségeinkké? Kitérnénk arra is, hogy milyen fontos elfogadnunk a fogyatékkal élő embertársainkat, az ő sorsukra is legyünk érzékenyek, figyelmesek. Természetesen a fent említett mind a három napi program folyamán a fesztiválozóknak lehetőségük lenne a Szeged300 rendezvénysorozatra elkészített interaktív városismereti kvízzel foglalkozni, sőt a helyes kitöltőknek ajándékkal készülünk!

​Augusztus 31.

A mai napra szánt kérdésünk a következő - Mi a te célod? Hova szeretnél eljutni, és milyen utakon életed végére? Ezzel szeretnék biztatni és ösztönözni a fesztiválon részt vevő fiatalokat, hogy gondolják végig saját életüket benne saját lehetőségeiket és céljaikat. Interaktív feladataként pedig ezeknek az utaknak a lerajzolására hívnánk meg őket, melyeket el is vihetnek magukkal vagy ki is tehetünk a sátor falára, ha a fesztiválozó engedélyt ad rá. Továbbá a sátorban program lesz még az is, hogy a fesztiválozó írhat egy levelet magának, amit a KözösPont egy év elteltével postára ad számára. Érdekes lehet, hogy az egy év leforgása alatt közelebb került-e a céljai eléréséhez?